Menü
Hírek
Programok
Kölcsey Kör
Interjúk
Keresztény Élet
Archívum
Keresztény Élet

Képviselők


Nemzeti Fórum országgyûlési képviselõi

(kattintson)

 

Ifjú Konzervatívok a Nemzetért


Média
partnereink

Szövetségesek

Képviselõk

Szövetségesek

Szövetségesek

Képviselõk

Szövetségesek

Szövetségesek

2019. október 15. kedd
Történet | Képviselõk | Szervezetek | Munkacsoportok | Dokumentumok | Kapcsolat
Hírek
Lóránt Károly: Páneurópa
2019. február 21.

 

A páneurópai mozgalom nem egy eleve elveszett ügy, de rajtunk múlik, milyen tartalommal töltjük meg.

A páneurópai mozgalom nem egy eleve elveszett ügy, de rajtunk múlik, milyen tartalommal töltjük meg.

 

 

Az Európai Unió jelenlegi bajainak orvoslása érdekében nem árt visszatérni a gyökerekhez, oda, ahonnan Európa egyesítésének gondolata – legalábbis a huszadik században – elindult és ez nem más, mint Richard Coudenhove-Kalergi 1923-ban, tehát kissé kevesebb mint egy évszázada kiadott könyve, amely a Páneurópa címet viselte. Mostanában Kalergit mint a jelenlegi föderalista elképzelések elõfutárát emlegetik, ami annyiban igaz is, hogy az említett könyvében, amelynek megjelenése a páneurópai mozgalom kezdetét jelenti, Kalergi is egyesült Európáról, európai föderációról, európai egyesült államokról beszél, de könyvét elolvasva világosan látszik, hogy gondolkodását egy világ választja el a Juncker–Verhofstadt–Sargentini által képviselt gondolkodástól.
A szerzõt mindenekelõtt az motiválta, hogy világosan látta: az elsõ világháborút lezáró békeszerzõdések oly mértékben átgondolatlanok, és ellenére vannak a józan észnek, hogy szinte biztosan egy következõ háborúhoz fognak vezetni, amely majd úgy aránylik az elsõhöz, ahogy a porosz–francia háború az elsõ világháborúhoz: minden addigi képzeletet felül fog múlni az öldöklés. (A porosz–francia háború áldozatainak száma kétszázhatvanezer halott és sebesült, az elsõ világháborúé tíz-, a másodiké ötvenmillió.)
Kalergi Magyarországot is említette, mint amellyel leginkább elbánt a békeszerzõdés, kielégítve a környezõ országok valamennyi követelését. Mivel a határok megváltoztatását lehetetlennek gondolta, a háborút egy olyan föderatív Európa létrehozásával javasolta elkerülni, amelyben a határok lényegében eltûnnek és megoldódnak a békeszerzõdéssel létrehozott gazdasági és nemzetiségi problémák. Ezen túlmenõen az is motiválta, hogy olyan Európát akart, amely egyaránt meg tudja magát védeni az oroszok nyugatra nyomulásától és az Egyesült Államok befolyásától. Vagyis egy szuverén Európát képzelt el, amelynek egyesített piacán felnõhetnek azok a vállalatok, amelyek azután versenyképesek lehetnek az Egyesült Államok trösztjeivel. Kalergi könyvében bõ teret szánt az európai és a nemzeti identitás összetevõi elemzésének. Mindenekelõtt megkülönböztet négy kultúrát, a kínait, az indiait, az iszlámot és az európait, kihangsúlyozva, hogy ezek számos jellegzetességben eltérnek egymástól. Az európai kultúrát az antikvitásból és a kereszténységbõl vezeti le, tehát görög–keresztény kultúráról beszél, ami sokkal pontosabb eredetmegjelölés, mint amit e helyett a mai vitákban általában használni szoktak. Külön fejezetet szentel a nemzeti identitásnak, számos példát hoz fel arra, hogy Európa kevert lakosságú, az identitásban nem a vérség számít, hiszen számos elismert nagy ember vérségileg nem abból a népbõl származott, amelynek nagyja lett: a nagy német/porosz filozófus sem volt vérségileg német, Napóleon nem volt francia, és Petõfit is említi, mint szláv eredetût.
A nemzet a szellem, a lélek birodalma, mondja, és a nemzetek tehetséges népek és nagy vezetõik kölcsönhatása révén jönnek létre. Egy géniusz nép nélkül nem hoz létre kultúrát, egy nép nagy emberek nélkül nem alkot nemzetet. Az embereket egységbe eleinte közösen vallott legendák, dalok, közös vallási ideák fogják össze és végül a közös irodalom, ami a közös nyelvet feltételezi. Minden modern mûvészet Európában nemzeti, ennélfogva mindenki, aki tiszteletet érez a szellem iránt, tiszteletet kell érezzen a nemzeti ideák iránt is. De ha egyenként megvizsgáljuk az egyes országok nemzeti ideáinak, identitásainak összetevõit, megtaláljuk bennük a közös európait, ami csak ránk, az európai kultúrkörre jellemzõ. Kalergi a nemzethez ragaszkodást pozitívan ítéli meg, csak a vallási fanatizmust és a sovinizmust (más népek elnyomását, lekicsinylését) ítéli el.
Könyvének nagy részét az Európa körüli geopolitikai helyzet elemzése és annak elõrejelzése teszi ki, például sokat ír az akár vörös, akár fehér formában megjelenõ orosz veszélyrõl, arról, hogy az angol–amerikai kapcsolat végül erõsebbnek fog bizonyulni, mint angol-európai kapcsolat, hogy potenciális veszélye van egy német–orosz összefogásnak, ami ellen Franciaország nem tud védekezni. Számos más európai törésvonallal foglalkozott még és szinte kísértetiesen látta elõre a következõ háború fõbb erõvonalait.
A könyv megírásával indult meg a páneurópai mozgalom, Kalergi számos neves európai politikai vezetõt és közéleti személyiséget gyõzött meg a célok helyességérõl. A mozgalom elsõ kongresszusát 1926-ban tartották Bécsben, ekkor létrehozták a Páneurópai Uniót, amelynek elsõ elnökévé Kalergit választották. Kalergi ezt a posztot 1972-ben bekövetkezett haláláig töltötte be, õt Habsburg Ottó követte 2004-ig, majd Alain Terrenoire következett, aki ma is betölti ezt a posztot. Alain Terrenoire apja De Gaulle kabinetminisztere volt, ezért nem meglepõ módon gaullista, vagyis az európai integrációt De Gaulle elképzelései szerint, a nemzetállamok konföderációja formájában képzeli el. Még egy sajátossága, hogy rokoni szálak fûzik Magyarországhoz, emiatt gyakran megfordul hazánkban.
A Páneurópai Uniónak huszonhét európai országban, közöttük hazánkban is vannak tagszervezetei, a hazai szervezet vezetõje jelenleg Aba Béla grafikus, reklám- és arculattervezõ, az 1990-es elsõ szabad választások alatt az MDF kampányának grafikusa. E szervezet tagjai is az eredeti MDF szellemi köréhez tartoztak, vagy legalábbis azt a szellemiséget képviselik. A páneurópai mozgalom egésze azonban e szempontból elég vegyes, országonként eltérõ képet mutat, ami a jelenlegi uniós vezetésnek megfelelõ globalista szemléletétõl egészen a nemzetállami gaullista felfogásig változik.
Ezt a különbözõséget le lehetett mérni a szervezet múlt héten Bécsben rendezett konferenciáján is, ahol szlovén–osztrák szervezésben a Haus der Industrie dísztermében, egy hatalmas Ferenc József festmény alatt a meghívott vendégek Európa jövõjérõl vitatkoztak. A vita legnagyobbrészt az euroszkepticizmus és a populizmus Európai Unió jövõjére gyakorolt hatása körül forgott, ahol az euroszkepticizmust úgy határozták meg, mint a nemzeti szuverenitás védelmét a további európai integrációval (vagyis a döntéshozatal további centralizációjával) szemben, a populizmust pedig úgy, mint a többségi akarat hangsúlyozását a hosszú távú stratégiai érdekekkel szemben. Mint a meghatározásokból látható mindkét fogalom eléggé elasztikus, mert, hogy mi maradjon nemzeti hatáskörben és mit legyen még tovább központosítva, az – országonként is nagyon – eltérõen ítélhetõ meg. Még problematikusabb a populizmus meghatározása, hiszen szembe megy a demokrácia elvével, amely szerint a többségi akaratnak kell érvényesülnie. Ami pedig a hosszú távú stratégiai érdekeket illeti, ha az unió vezetésének, mondjuk az elmúlt két évtizedben, amely már elég hosszú idõnek számít, lettek volna valaha is a közösség egészét szolgáló stratégiai elképzelései, akkor most nem kellene rettegniük a következõ parlamenti választások és a Brexit következményei miatt.
Mint az várható volt, a legtöbb elõadó és felszólaló az európai összefogás általános jelszavait hangoztatva hitet tett a populizmussal és euroszkepticizmussal szembeni harc mellett, és természetesen nem maradhatott el Oroszország kritikája sem, mint olyan államé, amely beavatkozik a közelgõ uniós választásokba és terjeszkedésével fenyegeti Európát. Mivel Nógrádi György személyében volt magyar elõadó is (õ elsõsorban a migráció problémáiról beszélt), nem kerülhettük el a hetedik paragrafus, azaz a szavazati jog megvonása emlegetésével kapcsolatos szokásos támadásokat, amit az elõadó a maga nyugodt módján vissza is utasított. Hasonló megjegyzések hangzottak el a lengyel elõadás kapcsán is, ám a nyilvánvalóan liberális nézeteket valló hölgy – hazai elvbarátaitól eltérõen – nem ítélte el a kormányát, hanem szépen megmagyarázta, hogy az állami médiából természetesen kormánypropaganda jön, de mindenki nézheti, hallgathatja az ellenkezõ nézeteket hangoztató médiát is.
Ami biztató lehet, hogy sokan felszólaltak a nemzeti kompetenciák védelmében is, például Markus Tschank, az osztrák parlament képviselõje, aki több nemzetállami hatáskör megtartása mellett és általában a jövõ forgatókönyveinek (utalás Juncker öt változatot tartalmazó fehér könyvére) közös megbeszélése mellett érvelt. Összességében a konferencia alapján úgy ítélhetõ meg, hogy a páneurópai mozgalom nem egy eleve elveszett ügy, de rajtunk múlik, milyen tartalommal töltjük meg.

Az Európai Unió jelenlegi bajainak orvoslása érdekében nem árt visszatérni a gyökerekhez, oda, ahonnan Európa egyesítésének gondolata – legalábbis a huszadik században – elindult és ez nem más, mint Richard Coudenhove-Kalergi 1923-ban, tehát kissé kevesebb mint egy évszázada kiadott könyve, amely a Páneurópa címet viselte. Mostanában Kalergit mint a jelenlegi föderalista elképzelések elõfutárát emlegetik, ami annyiban igaz is, hogy az említett könyvében, amelynek megjelenése a páneurópai mozgalom kezdetét jelenti, Kalergi is egyesült Európáról, európai föderációról, európai egyesült államokról beszél, de könyvét elolvasva világosan látszik, hogy gondolkodását egy világ választja el a Juncker–Verhofstadt–Sargentini által képviselt gondolkodástól.

A szerzõt mindenekelõtt az motiválta, hogy világosan látta: az elsõ világháborút lezáró békeszerzõdések oly mértékben átgondolatlanok, és ellenére vannak a józan észnek, hogy szinte biztosan egy következõ háborúhoz fognak vezetni, amely majd úgy aránylik az elsõhöz, ahogy a porosz–francia háború az elsõ világháborúhoz: minden addigi képzeletet felül fog múlni az öldöklés. (A porosz–francia háború áldozatainak száma kétszázhatvanezer halott és sebesült, az elsõ világháborúé tíz-, a másodiké ötvenmillió.)

Kalergi Magyarországot is említette, mint amellyel leginkább elbánt a békeszerzõdés, kielégítve a környezõ országok valamennyi követelését. Mivel a határok megváltoztatását lehetetlennek gondolta, a háborút egy olyan föderatív Európa létrehozásával javasolta elkerülni, amelyben a határok lényegében eltûnnek és megoldódnak a békeszerzõdéssel létrehozott gazdasági és nemzetiségi problémák. Ezen túlmenõen az is motiválta, hogy olyan Európát akart, amely egyaránt meg tudja magát védeni az oroszok nyugatra nyomulásától és az Egyesült Államok befolyásától. Vagyis egy szuverén Európát képzelt el, amelynek egyesített piacán felnõhetnek azok a vállalatok, amelyek azután versenyképesek lehetnek az Egyesült Államok trösztjeivel. Kalergi könyvében bõ teret szánt az európai és a nemzeti identitás összetevõi elemzésének. Mindenekelõtt megkülönböztet négy kultúrát, a kínait, az indiait, az iszlámot és az európait, kihangsúlyozva, hogy ezek számos jellegzetességben eltérnek egymástól. Az európai kultúrát az antikvitásból és a kereszténységbõl vezeti le, tehát görög–keresztény kultúráról beszél, ami sokkal pontosabb eredetmegjelölés, mint amit e helyett a mai vitákban általában használni szoktak. Külön fejezetet szentel a nemzeti identitásnak, számos példát hoz fel arra, hogy Európa kevert lakosságú, az identitásban nem a vérség számít, hiszen számos elismert nagy ember vérségileg nem abból a népbõl származott, amelynek nagyja lett: a nagy német/porosz filozófus sem volt vérségileg német, Napóleon nem volt francia, és Petõfit is említi, mint szláv eredetût.

A nemzet a szellem, a lélek birodalma, mondja, és a nemzetek tehetséges népek és nagy vezetõik kölcsönhatása révén jönnek létre. Egy géniusz nép nélkül nem hoz létre kultúrát, egy nép nagy emberek nélkül nem alkot nemzetet. Az embereket egységbe eleinte közösen vallott legendák, dalok, közös vallási ideák fogják össze és végül a közös irodalom, ami a közös nyelvet feltételezi. Minden modern mûvészet Európában nemzeti, ennélfogva mindenki, aki tiszteletet érez a szellem iránt, tiszteletet kell érezzen a nemzeti ideák iránt is. De ha egyenként megvizsgáljuk az egyes országok nemzeti ideáinak, identitásainak összetevõit, megtaláljuk bennük a közös európait, ami csak ránk, az európai kultúrkörre jellemzõ. Kalergi a nemzethez ragaszkodást pozitívan ítéli meg, csak a vallási fanatizmust és a sovinizmust (más népek elnyomását, lekicsinylését) ítéli el.

Könyvének nagy részét az Európa körüli geopolitikai helyzet elemzése és annak elõrejelzése teszi ki, például sokat ír az akár vörös, akár fehér formában megjelenõ orosz veszélyrõl, arról, hogy az angol–amerikai kapcsolat végül erõsebbnek fog bizonyulni, mint angol-európai kapcsolat, hogy potenciális veszélye van egy német–orosz összefogásnak, ami ellen Franciaország nem tud védekezni. Számos más európai törésvonallal foglalkozott még és szinte kísértetiesen látta elõre a következõ háború fõbb erõvonalait.

A könyv megírásával indult meg a páneurópai mozgalom, Kalergi számos neves európai politikai vezetõt és közéleti személyiséget gyõzött meg a célok helyességérõl. A mozgalom elsõ kongresszusát 1926-ban tartották Bécsben, ekkor létrehozták a Páneurópai Uniót, amelynek elsõ elnökévé Kalergit választották. Kalergi ezt a posztot 1972-ben bekövetkezett haláláig töltötte be, õt Habsburg Ottó követte 2004-ig, majd Alain Terrenoire következett, aki ma is betölti ezt a posztot. Alain Terrenoire apja De Gaulle kabinetminisztere volt, ezért nem meglepõ módon gaullista, vagyis az európai integrációt De Gaulle elképzelései szerint, a nemzetállamok konföderációja formájában képzeli el. Még egy sajátossága, hogy rokoni szálak fûzik Magyarországhoz, emiatt gyakran megfordul hazánkban.

A Páneurópai Uniónak huszonhét európai országban, közöttük hazánkban is vannak tagszervezetei, a hazai szervezet vezetõje jelenleg Aba Béla grafikus, reklám- és arculattervezõ, az 1990-es elsõ szabad választások alatt az MDF kampányának grafikusa. E szervezet tagjai is az eredeti MDF szellemi köréhez tartoztak, vagy legalábbis azt a szellemiséget képviselik. A páneurópai mozgalom egésze azonban e szempontból elég vegyes, országonként eltérõ képet mutat, ami a jelenlegi uniós vezetésnek megfelelõ globalista szemléletétõl egészen a nemzetállami gaullista felfogásig változik.

Ezt a különbözõséget le lehetett mérni a szervezet múlt héten Bécsben rendezett konferenciáján is, ahol szlovén–osztrák szervezésben a Haus der Industrie dísztermében, egy hatalmas Ferenc József festmény alatt a meghívott vendégek Európa jövõjérõl vitatkoztak. A vita legnagyobbrészt az euroszkepticizmus és a populizmus Európai Unió jövõjére gyakorolt hatása körül forgott, ahol az euroszkepticizmust úgy határozták meg, mint a nemzeti szuverenitás védelmét a további európai integrációval (vagyis a döntéshozatal további centralizációjával) szemben, a populizmust pedig úgy, mint a többségi akarat hangsúlyozását a hosszú távú stratégiai érdekekkel szemben. Mint a meghatározásokból látható mindkét fogalom eléggé elasztikus, mert, hogy mi maradjon nemzeti hatáskörben és mit legyen még tovább központosítva, az – országonként is nagyon – eltérõen ítélhetõ meg. Még problematikusabb a populizmus meghatározása, hiszen szembe megy a demokrácia elvével, amely szerint a többségi akaratnak kell érvényesülnie. Ami pedig a hosszú távú stratégiai érdekeket illeti, ha az unió vezetésének, mondjuk az elmúlt két évtizedben, amely már elég hosszú idõnek számít, lettek volna valaha is a közösség egészét szolgáló stratégiai elképzelései, akkor most nem kellene rettegniük a következõ parlamenti választások és a Brexit következményei miatt.

Mint az várható volt, a legtöbb elõadó és felszólaló az európai összefogás általános jelszavait hangoztatva hitet tett a populizmussal és euroszkepticizmussal szembeni harc mellett, és természetesen nem maradhatott el Oroszország kritikája sem, mint olyan államé, amely beavatkozik a közelgõ uniós választásokba és terjeszkedésével fenyegeti Európát. Mivel Nógrádi György személyében volt magyar elõadó is (õ elsõsorban a migráció problémáiról beszélt), nem kerülhettük el a hetedik paragrafus, azaz a szavazati jog megvonása emlegetésével kapcsolatos szokásos támadásokat, amit az elõadó a maga nyugodt módján vissza is utasított. Hasonló megjegyzések hangzottak el a lengyel elõadás kapcsán is, ám a nyilvánvalóan liberális nézeteket valló hölgy – hazai elvbarátaitól eltérõen – nem ítélte el a kormányát, hanem szépen megmagyarázta, hogy az állami médiából természetesen kormánypropaganda jön, de mindenki nézheti, hallgathatja az ellenkezõ nézeteket hangoztató médiát is.

Ami biztató lehet, hogy sokan felszólaltak a nemzeti kompetenciák védelmében is, például Markus Tschank, az osztrák parlament képviselõje, aki több nemzetállami hatáskör megtartása mellett és általában a jövõ forgatókönyveinek (utalás Juncker öt változatot tartalmazó fehér könyvére) közös megbeszélése mellett érvelt. Összességében a konferencia alapján úgy ítélhetõ meg, hogy a páneurópai mozgalom nem egy eleve elveszett ügy, de rajtunk múlik, milyen tartalommal töltjük meg.

A szerzõ a Nemzeti Fórum gazdasági szakértõje

 

Küldje tovább ezt a cikket! · Nyomtatás · Lap tetejére
Kereső
OK

Képtár
A gördeszkás pap Lakiteleken
2019. február 12.
További képekTovábbi képek

Eseménynaptár
Kölcsey Kör: Új arcok, régi harcok

Budapest, Polgárok Háza

2019. február 20. 18 óra

A Hit pajzsa díj átadása

Budapest, Jezsuita Rend Párbeszéd Háza
2019. február 23.

Kölcsey Kör: Az Európai Unió jelene és jövõje

Kecskemét, Kocsis Pál iskola
2019. január 17. 18.00

Korábbi programokKorábbi programok

Szövetségesek

Szövetségesek

Szövetségesek

Szövetségesek


Lakitelek Népfõiskola

Szövetségesek

Szövetségesek

MindszentyLogo.jpg

Szövetségesek

Szövetségesek


Webmester :: © Nemzeti Fórum :: Oldaltérkép